Author: admin
• Saturday, June 13th, 2009

” .SIC legfelső szintű domaintartomány a székely kultúráét

A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére sikerül a virtuális térben megjeleníteni Székelyföldet. A doméniumnevek kiosztását és legfelső szintű felügyeletét ellátó szervezet, az ICANN május 13-án kelt írásbeli tájékoztatása szerint jóváhagyta – a siculitas rövidítéseként – a .sic legmagasabb szintű doméniumnevet, így 2010 első negyedévétől ez lehet Székelyföld saját internetes tartományneve. A “siculitas” mai fordítása “székelység”, viszont a középkori magyar közigazgatásban azt az önkormányzó, szabadságjogokkal felruházott közösséget jelentette, amelyre a névválasztással visszautalunk, és amely ilyen módon nemcsak a regionális identitást jelöli, hanem a székely szabadság történelmi gyökereit is.

Székelyföld saját internetes azonosítója lehetővé teszi, hogy 2010 első negyedévétől a székelyföldi önkormányzatok, intézmények, cégek, magánszemélyek honlapjainak címe Székelyföldre utaló “.sic” végződésű legyen. A székely autonómiatörekvés egyik állomásaként, győzelmeként értékelhetjük, hogy a világhálón országok, autonóm régiók, kulturális közösségek között Székelyföld önálló entitásként jelenik meg. Ezen túlmenően a világban szétszórtan élő székelyek összefogásának jelképe is lehet az új doméniumnév, hiszen szervezeteiknek, intézményeiknek meg fogjuk adni a lehetőséget, hogy .sic végződésű honlapcímük legyen. A domainnevek igénylésének elbírálási módjáról hamarosan megjelentetünk egy tájékoztatót honlapunkon.
Hisszük, hogy a saját, országoktól megkülönböztető legfelsőbb szintű domaintartomány (TLD) segíthet a székely nép kulturális és etnikai identitásának megőrzésében. A jobban behatárolható domainnevek segítenek a felhasználóknak könnyebben megtalálni a székelységhez, Székelyföldhöz kapcsolódó webes tartalmakat ebben a globalizációs tendenciájú világban. A pontSIC sikeressége egy bizonyíték az internet virtuális világának sokszínűségére, melyben egy jól behatárolható “szigetté” válik Székelyföld és a székelység.

Megkérjük látogatóinkat amennyiben támogatják a .sic legfelsőbb szintű domaintartomány létrejöttét, írják alá a honlapunkon található petíciónkat. Minél magasabb a támogatottsága eme kezdeményezésnek, az ICANN annál megalapozottabbnak érzi döntésének helyességét.  Éppen ezért célkitűzésünk legalább 300 ezer aláírás összegyűjtése. Aláírhatnak magánszemélyek, cégek és szervezetek lakhelyük / szék- vagy telephelyük  hollététől függetlenül.

[source:  http://pontsic.org/hu/ ]
Tehát a petíció mégegyszer:  itt.
Author: admin
• Saturday, June 13th, 2009

The Extreme Sport of Cheese Rolling


Yeah, I can already hear your thoughts from here: “Cheese rolling? Are you kidding me? How can cheese rolling be an extreme sport?” Well my friends, I can well understand your skepticism, but only because you haven’t seen the following video yet.

Filmed on Monday May 25th, this event took place in Gloucestershire, England, where competitors threw themselves down a ridiculously steep hill in order to be the first to get their hands on a coveted piece of Double Gloucester cheese. Needless to say, cheese rolling is not for the weak of heart, considering the amount of people that leave the event by ambulance.

[source: http://www.geeksaresexy.net/2009/06/11/the-extreme-sport-of-cheese-rolling/ ]

Category: Public | Tags: , , ,  | Leave a Comment
Author: admin
• Tuesday, March 24th, 2009

Earth Hour 2009

2,398 cities, towns and municipalities in 83 countries have already committed to VOTE EARTH for Earth Hour 2009, as part of the worlds first global election between Earth and global warming.

LATEST NEWS

UN Secretary General Urges Citizens to Join WWF’s Earth Hour

Earth Hour Exceeds Target For Historic Event

Earth Hour 2009 – What Will You Be Doing?

This year, Earth Hour has been transformed into the world’s first global election, between Earth and global warming.

For the first time in history, people of all ages, nationalities, race and background have the opportunity to use their light switch as their vote – Switching off your lights is a vote for Earth, or leaving them on is a vote for global warming. WWF are urging the world to VOTE EARTH and reach the target of 1 billion votes, which will be presented to world leaders at the Global Climate Change Conference in Copenhagen 2009.

This meeting will determine official government policies to take action against global warming, which will replace the Kyoto Protocol. It is the chance for the people of the world to make their voice heard.

Earth Hour began in Sydney in 2007, when 2.2 million homes and businesses switched off their lights for one hour. In 2008 the message had grown into a global sustainability movement, with 50 million people switching off their lights. Global landmarks such as the Golden Gate Bridge in San Francisco, Rome’s Colosseum, the Sydney Opera House and the Coca Cola billboard in Times Square all stood in darkness.

In 2009, Earth Hour is being taken to the next level, with the goal of 1 billion people switching off their lights as part of a global vote. Unlike any election in history, it is not about what country you’re from, but instead, what planet you’re from. VOTE EARTH is a global call to action for every individual, every business, and every community. A call to stand up and take control over the future of our planet. Over 74 countries and territories have pledged their support to VOTE EARTH during Earth Hour 2009, and this number is growing everyday.

We all have a vote, and every single vote counts. Together we can take control of the future of our planet, for future generations.

VOTE EARTH by simply switching off your lights for one hour, and join the world for Earth Hour.

Saturday, March 28, 8:30-9:30pm.

Category: Public | Tags: , ,  | Leave a Comment