Archive for the Category ◊ Public ◊

Author:
• Friday, July 07th, 2017

Mindössze nyolcszáz lélek lakja, Gyergyóalfaluhoz tartozik, és régen arról volt híres, hogy nem lehetett átjönni úgy a településen, hogy bár egy lovas fogattal ne találkozzon az ember. A lószeretet mára is megmaradt, része ez Borzont ünnepnapjainak is, akárcsak a virtus, mely a jövő felé irányítja a tekintetet.

Fotó: Balázs Katalin

Szent István ünnepe köré szervezik a borzontiak falunapjukat. Az utóbbi években nemcsak a templom búcsúünnepét tartják ilyenkor, hanem számos kulturális és szórakoztató rendezvényt, illetve a Szent István-napi vágtát is.

Különleges kiállítás helyszíne volt a borzonti kultúrház szombat délben. A korábban Gyergyószentmiklóson élő, hat éve Borzontra költözött Balázs István mutatta be eddig ismeretlen ügyességét. A fotóművészként nyilvántartott 65 éves ember első képzőművészeti kiállítása volt ez, mint mondta, mostanáig gyűjtötte, nem mutogatta a fába faragott, vászonra festett munkáit, valamint azokat a kompozíciókat, ahol a festményen jól megfér például a nyomtatott áramkör is. Stílusát tekintve sokszínű, életét szemlélve polihisztor – derült ki a részvevők számára. Gál Mihály méltatóként elmondta, olyan polihisztor Balázs István, aki székely furfanggal mindent kitalál.

Ünnep, amire összegyűlnek

Lószerető ember Laczkó Ágoston, aki Borzontot képviseli Alfalu döntéshozó testületében. Amikor azon gondolkodtak, hogy milyen program lehetne az ünnepben, melyre még más településről is eljönnek, egyből adódott a vágta ötlete.

Ma már közel húsz lovas pattan nyeregbe a Szent István-napi vágtán, idéntől nem csak egyszerű vágta, hanem ügyességi próbák is vannak, illetve ezeket egészíti ki a munkalovak vetélkedője, a páros lovak erőpróbája. Ez utóbbi a közönség kedvence, mondja a főszervező Laczkó, de a lovasok körében egyre gyakrabban elhangzik az is, hogy hátasra váltják az igáslovakat. Valahonnan mélyről jön a ló és ember barátsága, ezt nem adják fel úgy sem, hogy a gazdálkodásban egyre kisebb helyre szorul a ló, és egyre nagyobb teret kérnek a célgépek, traktorok.

Valódi közösség

Borzont ugyanakkor nemcsak a lóállományról híres, hanem arról is, hogy rendszeresen hangot ad önállósulási igényének. Volt, hogy önálló településként képzelték el a jövőt lakói, nemrég pedig arra kértek püspöki engedélyt, hogy saját plébánosuk lehessen. Azzal sem elégszenek meg, hogy a községközpontban vannak falunapok, ők sajátot szerveznek.

Gáll Szabolcs polgármester szerint erre a székely virtus is kötelezi őket, saját lábukra akarnak állni. A jelenlegi tendencia kevés esélyt ad arra, hogy 800 lélek önálló településbe szerveződjön, de az egyéni kezdeményezések nagyon jók, felpártolásuk mindig megtörténik. Igyekszenek megteremteni a feltételeket arra, hogy a körülmények adottak legyenek az itthon élésre, hazatérésre, arról viszont a helybéliek kell, és akarnak is gondoskodni, hogy a hétköznapokat ünnepekkel szakítsák meg.

Balázs Katalin (szekelyhon.ro)

Category: Public  | Comments off
Author:
• Wednesday, July 18th, 2012

Sár. Göröngyös föld. Rendezett káosz. Ugye ezek jutnak eszedbe egy átlagos nyári fesztiválról? Ugye, hogy igen! Ennek egyetlen oka az, hogy nem az EMI-táborra gondolsz! Ami az idén vár Borzonton, a Dorka Panzió területén, az: rend, tisztaság, festői környezet. Maga a nirvána! Nem hiszed? Te bajod. De azért mutatunk néhány képet…

 

Isten hozott vagy a CFR! Lényegtelen. A fő, hogy itt vagy. Borzonton.

Nem béreltél még szállást, mert te kemény vagy és jó lesz a sátor is? Igazad van! Ki akarna ilyen helyen lakni?!

Ez egy amolyan Kis-színpad. Kicsi, de nagyot szól. Majd. Ha fellépnek a diákegyüttesek.

Aki a táborban akar szülni, megteheti, hiszen nagyszerűen felszerelt játszótér is van. Az apróságok itt törhetik össze magukat, míg anyu és apu előadást hallgat.

Az ott egy placc. Valamire biztos használni fogjuk. Lehet ott lesznek majd a motorosok. Ha jönnek. Ugye jönnek?!

Emlékeztek, a régi helyszínen is volt ilyesmi. A szervezők nem tudnak híd nélkül szervezni. Gyorsan ásattak egy árkot és hozattak egyet. Jelige: a Sóhajok hídja.

Jaques Rogge, a NOB elnöke, nemrég telefonált, hogy jó pénzért kiadnák-e a szervezők a tábor sportpályáit néhány versenyszám erejéig? Ki akar – állítása szerint – az esős, hideg Londonban futkosni, mikor megteheti Borzonton is? Igaza van. De nem adjuk. Hehehe.

Mire jó egy tó? Hogy fürödjünk benne. De nem az EMI-táborban. Aki belemászik, megbánja! Komolyan!

De a kő marad. A kő marad. Meg a fenyő. És a muskátli. Előtérben (stílusosan) az előadótér, a távolban pedig a sátorhelyek. (Nem, nem a dombtetőn. Kicsit közelebb.)

Itt laknak a szervezők. Majd. No nem mind a 130, de azért jópáran. Általában többen, mint amennyi még elférne. De sok jó ember…

Amíg nem kezdődik a tábor, addig biogazdálkodunk. Termesztünk ezt-azt, itt-ott. Ez is a táborban termett. Valami lapi, de nem ehető. Ne próbálkozzatok vele.

A kapu azért van nyitva, mert másképp nem tudtunk volna bentről lefotózni. És akkor nem láttátok volna, hogy milyen lesz a tábor bejárata. Hát ilyen lesz. Van hozzá kicsi tó is, benne kicsi halakkal, körbekerítve kicsi kötéllel, hogy senki se halássza ki őket. Még egy kicsit se!

Itt mindjárt más egy sört meginni. Még egy képet töltök fel és megyek is.

Ilyen se volt még EMI-táborban! Táncparkett és igazi ház a táncházhoz. Itt az is táncolni fog, aki nem tud!

[ http://emitabor.ro/ ]

Category: Public  | Comments off
Author:
• Wednesday, October 26th, 2011
BARICZ GERGŐ – X-Faktor 2012
Csoport: Fiúk
Ő a nagy durranás ?

Életkor: 21 év

Hajszín: szőke, de valójában nincs rá szó 😛

 

Szemszín: kék, de….

 

Csillagjegy: Rák

 

Magasság: 173 cm

 

Hobbi: Eddig hobbi volt a zene, de ezen változtatni szeretnék, amúgy néha meghódítom a konyhát. Van úgy, hogy ezermestert játszom 🙂

 

Kedvenc szín: Nem szeretem a virító színeket, ezeken kívül bármilyen szín bejön. Talán a zöld?!

 

Kedvenc étel: Gyros, pizza… De nem válogatok.

 

Kedvenc film: V mint vérbosszú, Az elefántember, Harcosok klubbja, Hannibál

 

Kedvenc előadó: Elvis, Jeff Buckley, Jim Morrison, Hendrix, Deák Bill, Tankcsapda,Coldplay, RHCP

 

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola: Matek-infó osztályban érettségiztem, egyetemen is infót tanulok.

 

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam: Én vagyok a jóságos bohóc a labirintusból… 😛 Nagyon finom pizzákat sütök.

 

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret): Téptem a húrokat, kocsmákban zenéltem, tanultam hegedűn játszani.

 

[source: http://xfaktor.rtlklub.hu/versenyzok/1211 ]

Category: Public  | Tags: , , ,  | Comments off